KalózkaLand
A KalózkaLand projektben másodikos gyerekek vettek részt egy kalandos kincskeresésben. Mesénk szerint Fürge Ron, a kalózkapitány egy varázsos éjen megjelent a főszereplő, Paul álmában. Megkérte a fiút, keresse meg a kincset, amit ő rejtett el korábban egy titkos helyen. Paul igazi társakkal indul útnak. A valódi kincs végül a közös siker, összefogás: a gyerekek iskolánk alapítványi műsorán kalóz táncot adtak elő. A mese és a valóság összeért, a közös cél, játék, kaland közösségi élménnyé vált.
Szegedi Orczy István Általános Iskola
5791, Szeged, Szent János tér 2-4.
Bemutatkozás
Közreműködők
-
-
A MÓDSZERTANI ÖTLET BEMUTATÁSA
A módszertani ötlet részletes bemutatása (absztrakt)
A KalózkaLand című projekten második osztályos kisdiákokkal dolgoztunk. Számos iskolában szokás, hogy egy-egy jeles alkalommal a diákok bemutatnak koreográfiát, szerepelnek a szüleik előtt. Intézményünkben hagyomány, hogy évről-évre megrendezzük a műsoros alapítványi délutánunkat, amikor az osztályok koreográfiákkal, zenés-táncos bemutatókkal készülnek. A diákok izgatottan állnak színpadra, hogy a közönség (szülők, testvérek, helyi lakosok) előtt bemutassák, mennyire ügyesek. A projekt megtervezésekor azt gondoltam, hogy a felkészülést szeretném még vonzóbbá, játékosabbá tenni diákjaim-, az egész osztályközösség számára. Így létrehoztam a KalózkaLandot, amely iskolai mindennapjaink szerves része, meghatározó eleme lett, A programban a szereplés előkészítése mellett hangsúlyt fektettem az aktuális tananyag, tudnivalók elmélyítésére. A KalózkaLand a mi osztályunknak készült, de örömmel vettük, hogy néhány negyedikes domaszéki diák és tanítójuk, Mataisz Zsuzsa is figyelemmel követte annak alakulását. A projektünkbe bevont tantárgyak köre (Magyar nyelv és irodalom, Digitális kultúra, Etika, Ének-zene, Vizuális kultúra, Technika és tervezés) egységbe foglalta legfontosabb pedagógiai célkitűzéseinket, lehetőséget nyújtva arra, hogy a felmerült kérdéseket, reális problémát komplex módon, a projektpedagógia alapelvei szerint vizsgáljuk. Mivel a főszereplők másodikos kisgyermekek, életkorukhoz igazodva előtérbe helyeztem a játékos feladatokat. A történetünket mesei keretbe illesztettem. Az izgalmas kaland játékot, kihívást jelentett a tanulóknak. Szinte észre sem vették, hogy olyan feladatokat tartalmazott, melyekkel gyakorolhatták a második osztályban közvetítendő ismeretanyagot. A projekttevékenységeink mindenben megfeleltek a pedagógiai dokumentumokban kifejtett tantervi követelményeknek, illeszkedtek az elsajátítandó tananyaghoz. Mindezzel párhuzamosan a KalózkaLand történet támogató közeget kínált az osztályunk felkészüléséhez a „nagy szereplésre”. Ebben az esztendőben kalóz témájú tánccal készültünk. A felkészülési folyamat a projektünk releváns része lett. A KalózkaLand számos élménnyel, tapasztalattal gazdagította közösségünket. Együtt éltük át a mesékkel teli kihívást, a próbákat a kincs felé vezető úton. A folyamat érzelmi- és tapasztalati felfedezőutat jelentett önmagunk jobb megismerése érdekében, közösségi élményekkel. Szívből ajánlom mindenkinek a KalózkaLand kipróbálását.
A módszertani ötlet megvalósításának pedagógiai céljai
A KalózkaLand projekt jellegéből adódóan természetes módon serkenti a diákok motivációját. A közös mese alakulása felkelti a diákok figyelmét. Saját véleményük befolyásolja a cselekmény alakulását, megjelenik a történetben. A gyerekek érzik, hogy események fontos alkotói, főszereplők. A projekt tartalmában szervesen kapcsolódik a tanügyi dokumentumokban lefektetett kritériumokhoz, azokat maximálisan támogatja. Pedagógia céljaink: 1. Digitális kompetencia fejlesztése. 2. Kreatív, kritikus internethasználat fejlesztése. 3. Kezdeményezőkészség és önirányítás. Információs műveltség. 4. Kritikai gondolkodás és problémamegoldás: az információk rendszerezése, elemzése és összegzése a problémamegoldás és a válaszok megtalálása érdekében. 5. Gondolatok és ötletek világos és hatékony kifejtése szóban és írásban. 6. Kommunikáció és együttműködés. 7. Az olvasási technika fejlesztése. 8. A szóbeli és írásbeli szövegalkotó készség fejlesztése. 9. Az önkifejezés iránti igény erősítése, különféle formáinak és lehetőségeinek megismertetése, megvalósításának támogatása. 10. Kreativitás és innováció. 11. Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség fejlesztése. 12. Az önismeret és a társas kultúra fejlesztése. 13. Az összetartozás érzésének megerősítése a közösségen belül. A diákok alkotó tevékenységük közben aktívan használják az IKT eszközöket. Ezek egyszerűen kezelhetők, ingyenesek, az ott tárolt információk bármikor felidézhetők. A választott felületek vizuálisan és tartalmukban látványos produktumokat, eredményes munkát jelenítenek meg. Használatuk erősíti a pedagógiai céljaink elérését, támogatják a diákok bevonódását a projekt minden tevékenységébe. A gyermekek életkora indokolja, hogy a szülők ismerjék a teljes folyamatot, a diákokkal közösen otthon is felidézhessék az aktuális eseményeket. A választott alkalmak ezen a területen szintén kitűnőnek bizonyulnak. Az IKT eszközök nem járulékos elemek, hanem az alkotói folyamat alapvetően fontos eszközei a projektben.
Segédanyagok
Bejelentkezés szükséges!
Az ötlet teljes tartalmának megtekintéséhez bejelentkezés szükséges. Ha már létezik regisztrációja a Tempus Közalapítványnál kattintson ide a bejelentkezéshez. Ha még nem regisztrált saját fiókot, ide kattintva megteheti!