Erasmus + mobilitási projektek ECVET elemeinek vizsgálata, jó példák bemutatása
Az ECVET szemlélet minőségjavító hatása a tanulási eredmények mérés-értékelésében.
A Tempus Közalapítványnál 2012. január 1-től működik a nemzeti ECVET (Európai Szakképzési és Szakoktatási Kreditrendszer) szakértői hálózat. A hálózat tagjai olyan szakemberek, akik az oktatási szektor különböző területén dolgoznak, szakképző intézmény oktatója, igazgatója, oktatáskutató, szociológus, tanácsadó, oktatáspolitikai döntéshozó, így különböző szemüvegen át látják ennek az eszköznek a jelentőségét. A hálózat az ECVET ajánlás alapján szeretné elősegíteni ennek az egész életen át tartó tanulást segítő eszköznek, a magyarországi megismertetését és bevezetését. A cél érdekében a Tempus Közalapítvány és a szakértők több nemzetközi konferencián, szemináriumon, műhelymunkán is részt vettek, ahol az ECVET elvek tanulmányozása állt a középpontban. Az elhangzott témákról kapott információk folyamatosan becsatornázásra kerülnek a hálózat mindennapi munkájába. A hazai kommunikáció elősegítése érdekében szerveznek három éve folyamatosan Leonardo és Erasmus+ pályázatban résztvevő intézményeknek kezdő és haladó ECVET szemináriumokat. A szemináriumokon bemutatásra kerültek az ECVET gyakorlati alkalmazhatóságának lehetőségei, a mobilitási projektekben való alkalmazásának a feltételei, a tanulási eredmény alapú munkaprogramok tervezése és ezekhez kapcsolódó mérés-értékelés.
A hálózat két éves működése után „Rugalmas és átjárható szakképzés” címmel megrendezésre került egy szakmai konzultáció, melynek keretében egy szélesebb szakmai közönség is megismerkedhetett az ECVET jelentőségével. Az eddigi eredmények összefoglalása céljából elkészült egy tájékoztató kiadvány is.
Jelen tanulmány előzményeként megjelent két korábbi. Az egyik 2012. október 30-án Tót Éva: Az Európai Szakképzési és Szakoktatási Kreditrendszer (ECVET) Magyarországon, a hazai és külföldi projektek fényében című tanulmánya. A megjelent tanulmány fő célja az ECVET bemutatása, hazai történetének, szerepének a megismertetése, az Unió által finanszírozott projektek bemutatása. A tanulmányban olvashatunk olyan hazai projektekről is, melyek valamilyen szempontból már tartalmaztak ECVET elemeket. Ezek a projektek még a szakértői hálózat megalakulása előtt valósultak meg.
A másik 2013. november 6-án jelent meg, a tanulmány jelenlegi szerzőjétől a Hazai Leonardo Mobilitási Projektek ECVET elemeinek vizsgálata és jó példák gyűjtése címmel. A tanulmányban bemutatásra került a mobilitások megvalósításának különböző szintjei, az ECVET eszközei olyan intézményi gyakorlatokon, jó példákon keresztül, ahol már a használatuk bevezetésre került.
Jelen tanulmány célja, mely sorozat 3. tagja lesz, hogy az Erasmus+ első pályázati évében megvalósult projektek közül mutasson be olyanokat, akik az ECVET eszközöket, vagy azok közül néhányat használnak, és már a magukénak érzik, látják ennek a szemléletnek a minőségjavító hatását. A tanulmány módszertana a dokumentumelemzés és interjú azokkal a személyekkel, akik a projektek megvalósításában, koordinálásában részt vettek. A dokumentumok közül a vizsgálat tárgyát képezték az adott pályázatok, a szakmai beszámolók és azok a mellékletek, melyet a tanulmányban szereplő intézmények koordinátorai bocsájtottak a szerző rendelkezésére.
A tanulmány fókuszában részben a nemzetköziesedés folyamata áll. Az intézmények különbözőképpen élik meg és tudnak élni az egyre inkább testközelbe kerülő külföldi kapcsolatok kiépítésének lehetőségével. Több iskola már számos olyan módszert is átvett, mely a nemzetközi kapcsolatok révén került a látószögében és a mindennapjainak a részévé vált, ezt szemléltetik az elkövetkezendőben bemutatott példák.
Az ECVET jellegű mobilitások javítják az oktatás minőségét, melynek eszköze egyrészt a tanulási eredmény alapú munkaprogram, az elért eredmények értékelése, vizsgálata és az eredmények beszámítása. Ezekre is találhatunk már hazánkban alkalmazott gyakorlatokat.