Nemzetközi együttműködési kultúráért Nívódíj
A legjobb nemzetközi oktatási-képzési projektek Magyarországon
A minőség elismerése. Kiemelkedő színvonalú nemzetközi projektek az Egész életen át tartó tanulás programban.
A Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíj az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) támogatásával megvalósuló, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek elismerésére szolgál.
A kezdeményezés az LLP valamennyi alprogramjának intézményi pályázattípusait érinti. Minden határidőre beérkezett, hiánytalan záróbeszámoló automatikusan részt vett a kiválasztásban. A projektekben folyó áldozatos és elkötelezett munka közvetlen elismerése mellett a díj célja, hogy felhívja a figyelmet a minőség jelentőségére, ugyanakkor biztosítja, hogy a díjazott intézmények szakmai közönség előtt mutathassák be eredményeiket, és megoszthassák tapasztalataikat a program többi résztvevőjével.
Az Egész életen át tartó tanulás programot 2014-től az Erasmus+ program váltotta fel, amely szintén számos lehetőséget kínál a nemzetközi tapasztalatszerzésre, az eszmecserére és az egymástól való tanulásra az oktatás minden szintjén. kérdéseket illetően is. Ezek a különbségek sokszor regionális, földrajzi eltérésekben is megmutatkoznak, melynek elsősorban történelmi és társadalmi okai vannak. Ilyen jól körvonalazódó eltérést jelent az észak- és a nyugat-európai országok gyakorlata, amelyek pályakövetése jellegzetesen hosszabb múltra tekint vissza, s mely országokban a felsőoktatásban végzettek követő vizsgálata mellett igen gyakran a szakképzésben végzettek pályakövetése is megjelenik, vagyis az oktatás különböző szintjei kapcsán egyidejűleg gyűjtenek összehasonlítható információkat.
A kiadvány a forrás megjelölésével szabadon felhasználható.