Öt ország osztotta meg egymással tapasztalatait a nemzetközi mentortalálkozón Budapesten

A kétnapos eseményre cseh, francia, lengyel és román nemzeti irodák munkatársai látogattak el június 6-7-én, hogy megvitassák a mentorhálózatok működését.

Budapesten, a Tempus Közalapítvány szervezésében zajlott 2024. június 6-7-én a kétnapos nemzetközi mentortalálkozó TCA, amelyre öt országból érkeztek résztvevők. Az eseményen a mentorhálózatok működéséről és a mentorok szerepéről osztották meg tapasztalataikat és javaslataikat a cseh, francia, lengyel, román, valamint a magyar nemzeti irodák munkatársai.

Csoportfotó Budapesten a Bazilika előtt

Magyarországon az Erasmus+ mentorhálózat pilot programja 2024. február elsején indult annak érdekében, hogy az egyes régiókban, közelebb hozza a programot a köznevelés és szakképzés szereplői számára.
A magyarországi pilot és hálózat Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Monoron, Szegeden, Szombathelyen és Várpalotán kezdte meg működését. 

A nemzetközi találkozó első napján jó gyakorlatokat bemutató előadásokat hallgathattak meg az egybegyűltek az Erasmus+ mentorok és mentorálás kérdésköréhez kapcsolódóan. A néhány hónapja indult hazai kezdeményezésről először Verses István, az Erasmus+ és Felsőoktatási Nemzetköziesítési igazgató osztotta meg gondolatait és mutatta be a mentorhálózat pilot programját megelőző és előkészítő Erasmus+ országjárás eredményeit, a jelenleg nyolc magyar mentorpont munkáját, valamint a köznevelési és a szakképzési szektorok fejlesztését segítő elképzeléseiket. Majd Sztráda Eszter, az Erasmus+ ifjúsági csoportvezetője mesélt részletesen az ifjúsági szektor területén már működő megoldásokról a mentorálás kapcsán.

Egy férfi rózsaszín pólóban előadást tartA külföldről érkezett nemzeti irodák szakemberei is bemutatták a náluk működő támogató, mentoráló rendszereiket; Nicusor Ciobanu, a román nemzeti iroda kommunikációs koordinátor és TCA officere az Erasmus+ pályázók pályázás előtti, alatti és utáni konkrét támogatásáról beszélt, majd a lengyel irodánál 15 éve dolgozó Michal Pachocki mesélt a mentorálás és kedvezményezetti útmutatás terén szerzett tapasztalatairól. Csehországból Markéta Zívrová, pedagógus és Dominik Lukaštík, projekt koordinátor, tanár vonta be a közönséget abba, hogy hogyan is lehet átalakítani egy kis iskola gondolkodásmódját annak érdekében, hogy nagy projektekben vegyen részt. Jiřina Juříčková, programkoordinátor pedig gyakorlati tippeket osztott meg a pályázással kapcsolatban. Végül, de nem utolsó sorban a francia nemzeti iroda képzésfejlesztője, Frédéric Carret mutatta be az országukban hatékonyan működő támogató hálózatokat. 

A kezdő nap zárásaként vezetett városnéző séta keretében gyönyörködhetett Budapestben és ismerkedhetett egymással a nemzetközi társaság.  

Csoportban dolgozó mentorok beszélgetnek

Június 7-én workshopokon folytatódott a közös munka és tudásmegosztás, ahol a nemzetiséget tekintve vegyes összetételű csapatokban dolgoztak együtt a munkatársak. A magyar mentorok által vezetett foglalkozások keretében a mentori feladatokat és kompetenciákat azonosították be, valamint arról gondolkoztak közösen, hogy a nemzeti irodák hogyan tudják támogatni a mentorhálózatok működését, mit várhatnak el a koordináló egységektől.

Sárga postitekre angol szavak vannak írva

A csoportok egyetértettek abban, hogy a mentorok mindennapi feladatai közé tartozik az információnyújtás, képzések biztosítása (online, személyesen, blended), webináriumok lebonyolítása, konzultációk nyújtása, hálózatépítés és erőforrások megosztása. Alapvető szakmai készségeik közé tartozik a projektmenedzsment, Erasmus+ ismerete, digitális jártasság, képzési és oktatási, valamint kommunikációs készségek.

A mentorálást olyan folyamatként írták le, amely során, szakértelemmel és támogatás nyújtásával segítik a mentorált személyes és szakmai fejlődését a nemzetköziesítés területén, különös tekintettel az Erasmus+ projektek sikeres megvalósítására.

A mentorok nemzeti iroda általi támogatásának kérdésére hangsúlyozták a képzések, tréningek megtartását, eszközök, anyagok, hálózatépítési lehetőségek biztosítását, pénzügyi támogatást és világos iránymutatások, indikátorok meghatározását.

Csoportban dolgozó emberek papírra írnak

Az esemény végére világossá vált, hogy nagy igény van a nemzetközi tapasztalatmegosztásra és a rendszeres találkozókra is, ezért a sikeres mentorhálózatok kialakítása érdekében a közös munka még biztosan folytatódni fog a nemzeti irodák között.

Tudjon meg többet az Erasmus+ Mentorhálózat pilot programjáról!