1001 történet nagyszüleink életéből - A családi mesélés ellenállóbbá teszi a gyerekeket
Szabó Márta arra kérte diákjait, hogy beszélgessenek nagyszüleikkel és írjanak egy rövid családi történetet, amit aztán elhelyeznek egy interaktív világtérképen.
Honnan származik az ötlet? Mi hívta életre a projektet?
Régi történet ez – még 11 éve kezdődött. Akkoriban olvastam Robin Fivush és Marshall Duke kutatásairól, akik – nagyon leegyszerűsítve - arra az eredményre jutottak, hogy azok a gyerekek reziliensebbek, ellenállóbbak az élet megrázkódtatásaival szemben, akiknek otthon rendszeresen mesélnek a családjuk történetéről, történeteiről. Robyn Fivush szerint a családtagok történetei – „akik egyik lábukat a másik elé téve éltek meg, és szeretetteljes kötelékeket tartottak fenn” – megnyugtatják a gyerekeket, hogy az ő családjuk is megtalálja a módját, hogy átvészelje a helyzetet.” Sokat gondolkodtam, hogyan segíthetném én tanárként ezt a folyamatot, és ennek az eredménye lett az „1001 történet” ötlete, amit regisztráltam is az eTwinning akkori felületére, de sajnos nem sikerült partnereket találni.
De, ami késik, nem múlik: egy nemzetközi projekt résztvevőjeként ismerkedtem meg Biserka Zajec varasdi kolléganővel, akit szintén megkérdeztem, hogy van-e kedve velem létrehozni ezt az eTwinning-projektet. Csak ki kellett várnom, amíg a még futó projektjeit lezárta, és már „indulhattunk” is – legnagyobb örömömre.
Mi az ötlet, módszertan lényege röviden összefoglalva?
Azt szerettem volna elérni, hogy a gyerekek vegyék fel a kapcsolatot nagyszüleikkel, beszélgessenek velük, és írjanak meg a beszélgetésük alapján legalább egy rövid történetet. Rövid, egyszerű, valamiért érdekes családi történeteket szerettem volna gyűjteni, és egy interaktív világtérképen elhelyezni. A teljes projektmegvalósítás során az egyszerűségre és hatékonyságra törekedtem, ugyanakkor nem könnyű röviden elmagyarázni, ami történt.
A tanulókat felkészítettük a nagyszüleikkel készítendő interjúk lefolytatására, hogy az eredmény számukra is érdekes, tanulságos legyen, majd a kiválasztott sztorit a tanult idegen nyelvekre le kellett fordítaniuk. A szaktanáraik nyelvhelyesség szempontjából ellenőrizték a történeteket, és személyre szabott visszajelzést adtak a diákoknak az írásaik tartalmi és formai minőségéről. Informatika órán különböző prompt-módszerekkel kísérletezve MI-illusztrációkat generáltak a történeteikhez. Az elkészült műveket Padleteken osztottuk meg. Voki alkalmazással bemutatkozó animációkat készítettek a résztvevők, majd a projekt végén értékelték a saját eredményeiket.
A végeredmény egyrészt egy interaktív világtérkép lett, amelyen a történeteket a történések helyét jelölő linkre kattintva, több nyelven is olvashatjuk, végül az iskolakönyvtárunkban kiállítást rendeztünk, ahol bemutattuk az alkotásokat.
Kinek ajánlaná, milyen célcsoport tudja leginkább hasznosítani?
Minden idegen nyelvi csoportban elérkezik a pillanat, amikor a gyerekeknek történeteket kell mesélniük – múlt időben, ehhez különböző nyelvi formákat, igeidőket, időhatározókat kell elsajátítaniuk, vagy például érettségi vagy nyelvvizsga-téma a család bemutatása, amihez szükséges a szereplők jellemzése. Tehát minden idegen nyelvi csoportban érdemes foglalkozni vele, hiszen a történetek megírása így túlmutat az iskolai feladat határain, el kell menni vagy telefonálni kell a Nagyinak, és ettől kezdve valami nagyon szép kezdődik. A történet megírása – diákjaim tapasztalatai szerint nem okozott nehézséget, de a beszélgetésnek-beszélgetéseknek mélyre ható eredményei voltak. Talán már ötödik osztályos kortól próbálkozni lehet vele, de 7. osztálytól, illetve középiskolásokkal mindenképpen.
Milyen segédanyagok tartoznak az ötlethez és milyen eszközökre van szükség a kipróbálásához?
Csak a szokásos eszközök, amelyekre minden digitális projektnél szükség van: mobil eszközök, laptopok, projektor, internet… Sok segédeszközt készítettem az érdeklődők számára: bevezető prezentáció - feladatleírással és értékelési szempontokkal a diákok számára, óravázlat, csoportalkotó eszköz bemutatása, útmutató az interaktív térkép elkészítéséhez stb. Természetesen a csomag része sok illusztráció, fénykép.
Mit gondol, mitől különleges az ötlete; mi volt kimagaslóan jó megoldás vagy innovatív elem benne?
A témaválasztás aktualitása, a pedagógiai célok és a tanulói tevékenységek változatossága, célokhoz illeszkedő megválasztása és látványos eredmények együttesen tették sikeressé ezt a projektet. Izgalmas kísérlet, hogy a transzgenerációs tanulást összekötöttük a kreatív írással és az MI kritikus felhasználásával, a diákok önismeretének fejlesztési lehetőségeivel. Valahogy – azt kell mondanom, ösztönösen – olyan tevékenységekre hívtuk meg a gyerekeket, amelyek belső szükségleteikre rezonáltak.
A tanítványaink többféle szerepet kipróbálhattak: riporterek, történetírók, szerkesztők, fordítók lehettek. Meggyőződésem, hogy az íráskészség fejlesztése több egyszerű iskolai kompetenciánál: az írás segít rendezni gondolatainkat, növeli önbizalmunkat, az írás során jobban figyelünk belső világunkra, ezáltal magabiztosabbak leszünk. Ezért érdemes gyakran, változatos formákban, motiváló módszerekkel gyakorolni.
Mi motiválta Önt abban, hogy feltöltse a projektet a Módszertani Ötlettárba?
A most feltöltött ötleteimmel együtt már összesen nyolc kidolgozott ötletem szerepel a Módszertani Ötlettárban. Néhány éve szokásommá vált, hogy tanév végén átgondolom, hogy melyik tananyagomat érdemes megosztani kollégákkal, és rendszeresen meg is teszem. Egyrészt létrejött a Módszertár körül egy alkotó közösség, akikkel évről évre találkozunk különböző eseményeken, konferenciákon, másrészt értékesek számomra a szakértőktől kapott bírálatok is. Az ő bírálataik (időnként szigorú kritikájuk) biztonságos fejlődési lehetőséget biztosítanak számomra, látom, hol tudok még fejlődni, előre lépni. Fontos számomra, hogy releváns, szakértő és ugyanakkor empatikus visszajelzést kapok a munkámról – ez a pályázat jó lehetőség számomra, hogy ilyen külső, értő szemmel is rá tudjak tekinteni a munkámra. A munkámat és magamat is meg tudom mutatni, hiszen a Módszertár tartalmait sokan böngészik – ötletek után kutatva, új lendületet keresve. Jó érzés, hogy talán segíteni tudok valakinek, aki megörül egyik-másik tippemnek, és beépíti a saját munkájába.
Mit ajánlana az új feltöltőknek?
Javaslom, hogy böngésszék a feltöltött ötleteket, keressenek számukra szimpatikus témákat a kulcsszavas keresővel, próbáljanak is ki egy-egy ötletrészletet, fogást. Ne csak a díjazott ötleteket olvassák, hiszen ott szinte teljes módszertani tankönyveket fognak találni, ami kezdő feltöltőként elriasztó hatású lehet. Nem kell világra szóló újdonságokat kipróbálnunk: egy-egy sikeres adaptáció bemutatásának is megörülhetnek a módszertár felhasználói. Az innováció nem jöhet létre hibák, problémák nélkül, ezért nem szabad tőlük félni – bár tanárként törekszünk a tökéletességre, a hibákat lehetőleg kerüljük. Ezzel is meg kell küzdenünk, és ezért is érdemes kicsiben kezdeni.
A témát, a tanulócsoportot, a kipróbálandó ötletet gondosan kell megválasztani, de elkerülhetetlen, hogy valami félremegy, nem jól sikerül. Ennek kell csak igazán örülni, mert itt kezdődik a valódi tanulás, a komfortzónánk határainak feszegetése és ennek eredményeként a fejlődés. Ha pedig egy próbálkozásunk jól sikerült, és fontolgatjuk a megosztását, akkor érdemes alaposan tanulmányozni a feltöltési útmutatót és irányelveket, a bemutatott példákat, és már tanév közben elgondolkodni azon, hogy milyen további dokumentumokat, segédeszközöket érdemes megőrizni, hogy a leírással együtt ezeket is meg tudjuk osztani.
Kezdetnek akár egy-egy órarészletet vagy feladatot is ki lehet választani, kis lépésekben haladni. Azért is érdemes újra átgondolni, írásban is összefoglalni az éves munkánknak egy-egy jól sikerült szeletét, mert ez egy olyan önreflexiós lehetőség is egyben, ami mentálisan is erősít minket – tapasztalatból mondom. Szintén segítség lehet, ha egy barátunkkal-kollégánkkal közösen dolgozunk ki egy ötletet, és együtt mutatjuk be.
Pedagógusként, oktatóként honnan szerez inspirációt az ötletek megvalósításához? Mi motiválja az újításra?
Van bennem egy alapvető nyugtalanság, folyamatos elégedetlenség a saját megoldásaimmal szemben. Van egy saját „mátrixom”, egy belső iránytűm, amely kijelöli a céljaimat és mutatja a lehetséges utakat. Érzékenyen érintenek a minket körülvevő világ problémái, amelyek nem maradnak az iskola falain kívül, és pedagógusként nemcsak egy bizonyos ismeretanyag átadása a feladatunk, hanem – Csapó Benő szavaival – „az értelem kiművelése” és az iskola utáni életre való felkészítés.
Mivel egyre kevésbé tudjuk, hogy milyen tudásra is lesz pontosan szükség akár csak néhány év múlva is, a diákjainknak képesnek kell lenniük egy tanuló közösség aktív tagjaiként működni, tudniuk kell kapcsolódni. A tanulás során legyenek részesei valami „nagyobbnak”, ami túlmutat az iskolai rutinon – bár a rutin is fontos szerepet játszik. Az ötletek megvalósításához nem annyira inspirációra, mint inkább időre, kitartásra és egyfajta belső ellenálló képességre van szükség. A legtöbb inspirációt a tanítványaimmal végzett munkám során tapasztalt problémák jelentik – ezekre keresem a megoldásokat, válaszokat: a nemzetközi és hazai szakirodalomban, továbbképzéseken, konferenciákon, tapasztalatcseréken. Mindig találok problémákat, amelyekkel meg kell küzdenem, értelmes célokat, amelyekért lelkesedni tudok.
Képek: Szabó Márta