Fókuszban a facilitátor
A tanulás jövője
Kiadvány, mely kézzelfogható, gyakorlatias és könnyen mozgósítható tudásokat, tapasztalatokat, eszközöket ad a tanulás támogatását végző szakemberek számára.
A tanulás jövője – egy kifejezés, amely mindig aktuális.
A Tempus Közalapítvány egyik küldetése, hogy a tanulás támogatásában, a tanulás és a tanítás folyamataiban (kulcs)szereplők számára biztosíthassák a magas színvonalú szakmai szolgáltatásokat, műhelyeket, kiadványokat és képzéseket.
Az alább elérhető, "a tanulás jövője kötetsorozat" jelen kiadásának célja, hogy tapasztalatokat, eszközöket adjon a tanulás támogatását végző szakemberek számára, így a pedagógusoknak, tanároknak, facilitátoroknak, online facilitátoroknak egyaránt.
A facilitátorok (és azon belül is főleg az online facilitátorok) képzését és szerepét érdemes kiemelten kezelni, és az alábbi kiadvány több szempontból is hiánypótlónak tekinthető:
- a 2020-tól induló globális járványhelyzet rámutatott arra, hogy az online tanulás megoldható, de igazán jól csinálni nehéz;
- jelenleg magyar nyelven ilyen jellegű szakirodalom nem érhető el;
- az ötletgazda és a szerző saját kipróbált tapasztalait is beépítette a kiadványba.
Facilitálni annyit tesz, mint segíteni másokat azért, hogy
- egy folyamatban eredményesen vegyenek részt,
- megoldást találjanak egy problémára vagy
- megegyezésre jussanak egymással;
eközben a facilitátornak semlegesnek kell maradnia, fontos a részvétel ösztönzése, a folyamat irányítása, de nem dominálása, hogy a csoportban minél több kreatív ötlet születhessen meg.
A facilitátor nem tud a résztvevők helyett tanulni, vagy egymaga eredményre jutni, de a kurzus (tanulási) céljait szem előtt tartva segíti a résztvevőket, saját céljaik, elvárásaik figyelembevételével. Elfogulatlan, amikor beszélgetést irányít, óvatos a saját véleményének megfogalmazásakor, ügyesen él, de nem él vissza vezetői szerepével, ugyanakkor ösztönzi a résztvevőket a közös gondolkodásra, problémamegoldásra.
Mindezt persze egy online facilitátor akkor tudja kivitelezni, ha ennek a leírásnak megfelelő módszertannal tervezett kurzusról vagy eseményről van szó, ahol érték az eszmecsere, az új utak és kapcsolatok felfedezése és olyan produktumok előállítása, ami korábban nem létezett.
A kézikönyv mindenkinek szól, aki lelkes, de még nincs sok tapasztalata az online tanulás tervezésében, kísérésében, ugyanakkor sok újat mondhat annak is, aki a tanítási tapasztalata során főként gyerekekkel és serdülőkkel foglalkozott.
Olvassa el a kiadványt online vagy töltse le PDF formátumban!